Készítsünk almaecetet házilag

Akinek van kertje és almafája, annak van lepotyogott almája is. Akinek nincs kertje, talán az alábbi írásom után kedvet kap ahhoz, hogy falusi ismerősétől beszerezzen néhány kilónyit, esetleg vegyen a piacon jó magyar almát, és saját maga készítsen almaecetet.

Az a jó benne, hogy nem kell a legszebb alma hozzá, megfelel az is, amit máshová már nem tudunk elhasználni. Sőt elég az is, ha a sütéshez szánt alma héját, csutkáját használjuk hozzá.

Nekem van néhány almafám – köztük nyári alma is -, és a tegnap esti viharos szélnek köszönhetően egy vödörnyi le is potyogott belőle. Az a jó, hogy ilyenkor csak az az alma hullik le ami hibás, ami egyébként sem alkalmas másra. Mivel én nem használok semmiféle vegyszert, nem permetezem a fákat, ezért van rajtuk ilyen hibás is, mint azt a lenti képen láthatod.
Ez ösztönzött arra, hogy az erről szóló gondolataimat megosszam veled.

Így készítem az almaecetet

Az összeszedett almát több vízben alaposan megmosom. Mivel eső is esett az éjjel, sáros is volt, ezért most nem volt elegendő a megszokott kétszeri megmosás.

Néhány almába reggelre a hangyák is beköltöztek, így az első mosás után a követező vízben egy kicsit állni hagytam az almát, hogy kiköltözzenek belőle. A kissé megzavarodott szorgalmas népség bizony tud csípni is, ha nem vesszük észre, hogy a kezünkön keresztül szeretne kijutni a csapdából 🙂

Mosás után kivágom belőle a rossz részeket, és héjastól, almacsutkástól, magostól (az alma minden része gyógyhatású) kis darabokra, szeletekre vágom.

Az összevágott almáról elfelejtettem képet készíteni. Hiába, nem vagyok gyakorlott fotós, ritkán fényképezek.

Az összevágott almát két ötliteres, és egy valamivel kisebb üvegbe osztottam el.

Tulajdonképpen nincsen kőbe vésett szabály erre vonatkozólag.

Elegendő lenne az üvegeket 1/3 részig megtölteni almával.
Nekem viszont adva volt az alma mennyiség és korlátozott számú a nagy méretű üvegem, ezért minden üveg majdnem félig lett. Megtölthettem volna még egy üveget, de abban éppen a kovászos uborka várja az áldott napfényt. Ma ugyanis szürke, borús idő van.

A “nagykönyv” szerint cukros vízzel kell felönteni, így gyorsabban beindul az erjedés, én azonban soha nem teszek bele cukrot, és így is  tökéletes.  Tartalmaz az alma annyi cukrot amennyi szükséges hozzá, időm pedig van kivárni, míg magától, természetes úton beindul a folyamat.

Az üvegeket feltöltöm tiszta csapvízzel, majd egy vászondarabbal lekötözöm.
Mint látod a képen, kitettem a kútra. Itt éri ugyan a napfény, de nem közvetlenül, egy kicsit árnyékban is van.

Nem forralom fel a vizet, csak úgy, ahogy a csapból folyik. Ezt csak azért írom, mert néhány helyen azt olvasom, hogy meleg vízzel kell felönteni.
Nem szeretem túlbonyolítani a dolgokat. Nem hiszem, hogy kisgyermek koromban – úgy bő 55 – 60 évvel ezelőtt – Nagymamám a Nyírségben cukrot tett volna hozzá, mikor nekik is csak beosztással volt, és hogy begyújtott volna a sparheltbe, hogy meleg vizet öntsön rá. Elfogadhatóbb nekem, hogy ezután rábízzuk a Jóistenre a továbbiakat.

Azt viszont láttam, hogy Nagymamámnál demizsonban volt a leszűrt almaecet, külön üvegben, kevés vízben, lekötve pedig őrizte az “ecetágyat”, mert ebből az év folyamán később is tudott újabb almaecetet készíteni. (később majd az ecetágyról is írok)

Azt is tőle tudom, hogy a tojásból kikelt baromfiakkal almaecetes vizet itatott, hogy erősödjön a csontjuk és egészségesek legyenek. Öreg tyúkoknak, kakasnak a levágása előtt pedig már egy hónappal előtte almaecetes vizet adott, így főzés után nem volt rágós, hanem finom, porhanyós lett a húsuk.

El tudod képzelni, hogy akkor igaz, hogy a mi szervezetünkre, csontozatunkra, izomszöveteinkre is milyen jó hatással lehet az almaecet?

Lejjebb majd olvashatsz az almaecet jótékony hatásáról is, ennek csokorba szedése a következő feladataim közé tartozik.

Egyenlőre az üvegeim ott fognak állni 2  – 3 hétig. Eleinte naponta egy kicsit összekeverem, mert – mint ahogy a képen látod – , most még fent van az alma a víz tetején. Pár nap múlva elkezd majd leszállni az aljába.

Az elkövetkező hetek folyamatát majd fényképezem, ha érdekel, térj vissza pár nap múlva.

Addig is, ha tetszett amit olvastál, itt megoszthatod. Hátha a barátnőd nem tud mit kezdeni a lepotyogott almájával.  ❤️