Kövek, amelyek jelzik a bajt

TÜRKIZ

A türkizt és az egyéb alumíniumot, rezet, illetve ezüstöt is tartalmazó köveket régen szent kövekként tisztelték, mivel színük változásával használójának felhívta figyelmét a közelgő veszedelemre, bajra, betegségre.

Miért van ez a tulajdonsága?

A türkiz összetételét tekintve hidratált réz-alumínium foszfát , vegyjele Cu(Al,Fe)6(PO4)4(OH)8·4 H2O
Összetételének köszönhetően hatással van rá a sav.

Röviden a szervezetünkről

Minden vizes oldatnak megvan a rá jellemző pH-értéke. Semlegesnek mondják a 7,0 értékű pH-t, az alatta lévőt savasnak és a felette lévőt pedig lúgosnak. Minél kisebb a pH, annál erősebb a sav, tehát az 5,0 érték erősebb savra (elsavasodásra) utal, mint pl. a 6,0 érték. Az emberi test 7,35-7,40 pH-tartományban működik jól.

Szervezetünk kémhatása egészséges, kiegyensúlyozott lelki állapotban tehát inkább a lúgos kémhatás felé hajlik.

Bármilyen stresszhatás ér bennünket, a szervezetünk túlzott savtermeléssel válaszol. Mint tudjuk, a betegségeket, tüneteket kiváltó ok szinte minden esetben (kivéve a mérgezés, sugárzás, baleset, veleszületett rendellenesség) valamilyen lelki konfliktus, ami váratlanul ér, elszigetelten éljük meg (nem beszélünk érzéseinkről senkinek), és átmenetileg nem látjuk a megoldást a problémára. (lásd: Mit üzen a tudatalattink a betegségekkel?)

Maga az elváltozás akkor indul be a szervezetünkben, amikor a stresszhatás ér, bár ilyenkor fizikai tüneteket még nem tapasztalunk. Szervezetünk azonban a konfliktus hatására azonnal túlzott savtermeléssel válaszol, ami a bőrünkön kicsapódott izzadságon is mérhető.

Ha egy türkiz – vagy más aluminiumot, és/vagy rezet, ezüstöt is tartalmazó – karkötőt, vagy nyakláncot viselünk, az a bőrünkön kicsapódó sav hatására elszíneződik.

Minél tovább vagyunk ebben a lelki állapotban, minél tovább “rágódunk” a sérelmünkön, annál erősebb a savtermelés, aminek hatására a kő színe egyre inkább változik. A betegségek, elváltozások nagy részénél a tünet csak a megnyugvás, a probléma megoldódása, vagy elfogadása után jelentkezik.

Joggal mondhatjuk tehát, hogy a kő előre jelzett, hogy betegség zajlik a szervezetben.

Ugyanez érvényes a közelgő veszélyre is. Minden okkal történik, a vészhelyzetet tudatalattink sokkal hamarabb érzékeli, mint ahogy az tudatosulna bennünk. Tulajdonképpen a minket érő veszélyes helyzeteket is mi magunk idézzük elő, amire szervezetük azonnal savtermeléssel válaszol, mielőtt még a baj bekövetkezne.
Ha elménket elcsitítjuk a rengeteg zavaró gondolattól és figyelünk a belső hangra, megérezzük , hogy “valami történni fog”.
Ilyenkor könnyen elháríthatjuk a veszélyt, ha ijedtség, vagy félelem helyett az érzéseinket, gondolatainkat más irányba tereljük, vagy eredeti szándékunktól eltérően cselekszünk.

Kétség kívül érdekes látni ékszerünk elszíneződését, miközben tudjuk, hogy ez a közelgő betegséget jelzi. De ki szeretne beteg lenni csak azért, hogy ezt a tapasztalatot megszerezze?

Sokkal egyszerűbb ennél, ha kiegyensúlyozottan, szeretettel élünk. Semmi másra nincs ehhez szükség, mint egyetlen bűvös mondatra, amit tegyél fel magadban, valahányszor úgy érzed, hogy valami felzaklat:
Amit most érzek, gondolok, vagy tenni készülök, az a szeretetet növeli bennem, vagy a zaklatottságot?

Amikor pedig úgy érzed, hogy inkább zaklatott lennél, változtasd át érzéseidet a szeretet irányába, és ennek megfelelően tedd, amit tenned kell!

Kívánom tehát, hogy ékszereid soha nem változtassák meg a színüket!

Szeretettel: Ágnes

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..