Kövek, amelyek jelzik a bajt

TÜRKIZ

A türkizt és az egyéb alumíniumot, rezet, illetve ezüstöt is tartalmazó köveket régen szent kövekként tisztelték, mivel színük változásával használójának felhívta figyelmét a közelgő veszedelemre, bajra, betegségre.

Miért van ez a tulajdonsága?

A türkiz összetételét tekintve hidratált réz-alumínium foszfát , vegyjele Cu(Al,Fe)6(PO4)4(OH)8·4 H2O
Összetételének köszönhetően hatással van rá a sav.

Röviden a szervezetünkről

Minden vizes oldatnak megvan a rá jellemző pH-értéke. Semlegesnek mondják a 7,0 értékű pH-t, az alatta lévőt savasnak és a felette lévőt pedig lúgosnak. Minél kisebb a pH, annál erősebb a sav, tehát az 5,0 érték erősebb savra (elsavasodásra) utal, mint pl. a 6,0 érték. Az emberi test 7,35-7,40 pH-tartományban működik jól.

Szervezetünk kémhatása egészséges, kiegyensúlyozott lelki állapotban tehát inkább a lúgos kémhatás felé hajlik.

Bármilyen stresszhatás ér bennünket, a szervezetünk túlzott savtermeléssel válaszol. Mint tudjuk, a betegségeket, tüneteket kiváltó ok szinte minden esetben (kivéve a mérgezés, sugárzás, baleset, veleszületett rendellenesség) valamilyen lelki konfliktus, ami váratlanul ér, elszigetelten éljük meg (nem beszélünk érzéseinkről senkinek), és átmenetileg nem látjuk a megoldást a problémára. (lásd: Mit üzen a tudatalattink a betegségekkel?)

Maga az elváltozás akkor indul be a szervezetünkben, amikor a stresszhatás ér, bár ilyenkor fizikai tüneteket még nem tapasztalunk. Szervezetünk azonban a konfliktus hatására azonnal túlzott savtermeléssel válaszol, ami a bőrünkön kicsapódott izzadságon is mérhető.

Ha egy türkiz – vagy más aluminiumot, és/vagy rezet, ezüstöt is tartalmazó – karkötőt, vagy nyakláncot viselünk, az a bőrünkön kicsapódó sav hatására elszíneződik.

Minél tovább vagyunk ebben a lelki állapotban, minél tovább “rágódunk” a sérelmünkön, annál erősebb a savtermelés, aminek hatására a kő színe egyre inkább változik. A betegségek, elváltozások nagy részénél a tünet csak a megnyugvás, a probléma megoldódása, vagy elfogadása után jelentkezik.

Joggal mondhatjuk tehát, hogy a kő előre jelzett, hogy betegség zajlik a szervezetben.

Ugyanez érvényes a közelgő veszélyre is. Minden okkal történik, a vészhelyzetet tudatalattink sokkal hamarabb érzékeli, mint ahogy az tudatosulna bennünk. Tulajdonképpen a minket érő veszélyes helyzeteket is mi magunk idézzük elő, amire szervezetük azonnal savtermeléssel válaszol, mielőtt még a baj bekövetkezne.
Ha elménket elcsitítjuk a rengeteg zavaró gondolattól és figyelünk a belső hangra, megérezzük , hogy “valami történni fog”.
Ilyenkor könnyen elháríthatjuk a veszélyt, ha ijedtség, vagy félelem helyett az érzéseinket, gondolatainkat más irányba tereljük, vagy eredeti szándékunktól eltérően cselekszünk.

Kétség kívül érdekes látni ékszerünk elszíneződését, miközben tudjuk, hogy ez a közelgő betegséget jelzi. De ki szeretne beteg lenni csak azért, hogy ezt a tapasztalatot megszerezze?

Sokkal egyszerűbb ennél, ha kiegyensúlyozottan, szeretettel élünk. Semmi másra nincs ehhez szükség, mint egyetlen bűvös mondatra, amit tegyél fel magadban, valahányszor úgy érzed, hogy valami felzaklat:
Amit most érzek, gondolok, vagy tenni készülök, az a szeretetet növeli bennem, vagy a zaklatottságot?

Amikor pedig úgy érzed, hogy inkább zaklatott lennél, változtasd át érzéseidet a szeretet irányába, és ennek megfelelően tedd, amit tenned kell!

Kívánom tehát, hogy ékszereid soha nem változtassák meg a színüket!

Szeretettel: Ágnes

Akupresszúra csi – kung golyókkal

A természetes gyógymódok közé soroljuk az akupunktúrát, mely tűszúrásos eljárás, és ennek szélesebb körben elterjedt változatát, az akupresszúrát.
Az akupresszúrás kezeléshez nincs szükség tűszúrásra, itt az ujjakkal,vagy valamilyen eszközzel gyakorlunk nyomást a megfelelő pontokra.

A kézakupresszúra egy különleges változata : a tenyér ingerzónáinak gyógygolyókkal, pld. csi – kung golyókkal vagy jade, rózsakvarc, hegyikristály, illetve egyéb masszírozó gyógygolyóval történő ingerlése.
Ez azon a felismerésen alapul, hogy a kéz egyes területei un. meridiánok által kölcsönhatásban állnak a szervezet különböző részeivel. Ezek masszírozásával hatni lehet az egyes szervek működésére.

A bal tenyér reflexzónái

 

A jobb tenyér reflexzónái

 

 

A csi – kung vagy más masszírozó gyógygolyók pörgetésekor, illetve kristályokkal történő masszírozáskor a tenyér egyes reflexzónáinak ingerlésével hatást gyakorolunk a tőle távol álló belső szervekre.
A kéz reflexzónái minden szervvel kapcsolatban állnak.
Különösen a kéztő külső pereme és a hüvelykujjbegy, valamint a mutatóujj területének intenzív nyomása és masszírozása van nagy hatással a hozzá tartozó belső szervekre.

 

Akupresszúrás pontok kapcsolata a belső szervekkel

 

A tenyérben forgatott gyógygolyók masszírozó hatása stimulálja a környéki idegrendszert, a vérkeringést, feszesen tartja az inakat, elősegíti az ízületi folyadék termelődését.
Aktivizálja a szövetek anyagcseréjét, ezáltal a káros anyagcseretermékek kiürülését elősegíti. ( Méregtelenítés! )

A kéz és az ujjak állandó mozgása megmozgatja az alkar és a felkar izmait.

Az izommozgás pedig pumpáló hatást gyakorol az erekre. Ez elősegíti a vérnek a szív irányába,vagy onnan visszafelé történő áramlását,ami az egész keringési rendszerre jótékony hatással van.

 

A gerincoszlop vetülete a tenyéren és ujjainkon

 

A test izomzata egy teljes egészében zárt rendszert képez.
A természetgyógyászok ezt figyelembe veszik, amikor a nyaki gerinc kóros elváltozásait a lábizomzat, majd felfelé a combizomzat és a keresztcsonttájék izomzatának a mozgatásával, masszírozásával kezelik.
A nyaki gerinc mészlerakódása a hátizomzatra, majd lefelé egészen az ágyéki izomzat területéig kihatással van.

A golyógyakorlatok során erősödnek a karizmok, finomodnak a kézmozgások, mivel a golyók pörgetése állandóan igénybe veszi a kar – és kézizmokat, valamint a csuklóízületet és az ujjízületeket.

Így nem csak a kéz ügyesedik, hanem a karizomzat is erősödik, ezért különösen ajánlott a hosszú időn át ágyban fekvő betegek számára!

 

A csi – kung golyók belső szerkezete

A csi – kung golyóknak még két érdekes hatásuk van : a vibrációs és a hanghatás.  Ezek természetesen az egyéb kőből, kristályokból készült gyógygolyóknál nincsen.

A csi – kung golyó belső üregében ugyanis a fenti képen láthatóan egy kisebb golyó, és egy kúp alakú spirál helyezkedik el.
A tenyérben való pörgetéskor ez a szerkezet rezgésével vibrációt idéz elő, és kellemes hangot ad.

A hangok szerepe a masszírozáskor

A két csi – kung golyó más – más frekvencián ad hangot, az egyik mélyebb jin, a másik egy magasabb jang hangot.

Ennek a hangnak élettani hatása van!

A fül az idegrendszeren keresztül összeköttetésben áll a test minden részével.
Így lehetséges az, hogy a golyók hanghatásuk révén vitalizálnak, aktivizálnak, és harmonizálnak. Éppen ezért az ősidőktől egészen napjainkig nincs olyan kultikus tevékenység, amely ne használná fel az ének, a hangszeres zene jótékony hatását.

 

Az ingerek hatása

A golyógyakorlatok – akár csi – kung golyókkal, akár egyéb más gyógygolyóval végezzük – rendkívül finom ingert jelentenek, ezért a terápiát hosszú időn át kell folytatni.

Ebben a finom adagolásban van a terápia ereje!
A szabály úgy szól, hogy a kicsiny ingerek gyógyítanak, a közepesek blokkolnak, az erősek pedig ártanak.

A kicsi ingerek azok, amelyek a test önszabályozását lassan működésbe hozzák, és végül ez az önszabályozás az, ami bizonyos idő elteltével a káros hatásokat kiküszöböli, és a betegséget segít leküzdeni.

Ily módon a terápia az egész emberre hatással van, nemcsak testi, hanem lelki értelemben is.

 

A csi – kung, vagy csikung elnevezés kínai eredetű. A csi szó jelentése levegő, légzés, a kung szó jelentése pedig erőkifejtés, munka. A csi – kung tulajdonképpen egy gyűjtőfogalom, ami a kínai gyógyászat egészségmegőrző módszereit foglalja magában.

Minden Nap – jegynek megvan a maga egyéni útja az önmegismeréshez, amelyet a kristályok még jobban elősegítenek. Read more

Az Angyalokkal való kapcsolattartást erősítő
és a velük való kommunikációt segítő kristályok

 

Az alább bemutatott kristályok felerősítik a jeleket és azokat a segítő energiákat, amelyeket az Angyalok küldenek. Képesek megnövelni az Angyali energiákat, nagyszerűen alkalmazhatók az Arkangyalokkal és Angyalokkal való kapcsolattartásra és különösen könnyen összehangolódnak az angyali világokkal.

Read more

 Bár talán csábító a gondolat, hogy máris másokat “gyógyítsunk” a köveinkkel, a kezeléseket először önmagunkon, maximum a közvetlen hozzátartozóinkon végezzük, feltéve, ha ők ezt kérik!

Read more

Születési kövek, szerencsekövek, talizmánok

HALAK
Február 20 – Március 20

A Halak csillagjegy uralkodó bolygója a Neptunusz, eleme a víz és a levegő. A Halak jegy szülöttje a legromantikusabb, legönzetlenebb embertípus, ők azok, akik mindenkin segítenek, aki rászorul. Mottójuk: Az Egy-ség részei vagyunk!

Read more

VÍZÖNTŐ Január 20 – Február 19 A Vízöntő eleme a levegő, uralkodó bolygója az Uránusz. A Vízöntő jegyben születettek kettős jelleműek. Egyik énje kihívó, figyelemfelkeltő, míg másik visszahúzódó. Nem tűri a korlátokat, olykor lázad, nem törődik a szabályokkal és hirtelen. De van olyan is, hogy higgadtan és nyugodtan kezeli a helyzeteket. Szabad szellemű, vágyik a […]

BAK

December 22 – Január 20

A Bak Föld jegy, uralkodó bolygója a Szaturnusz. Ha a Szaturnusz által jelképezett tulajdonságok helyes arányban és természetesen fejeződnek ki, akkor a Bak jegy szülöttje céltudatos, kötelességtudó, dolgos, és állhatatos típus.

A hagyományokhoz, az adott struktúrákhoz vonzódik, nem szeret gyakran változtatni. Önfegyelme óriási, ahogy felelősségtudata is. Testileg és lelkileg is szívós alkat.

Diszharmóniában viszont érzelmileg nagyon sebezhető, kevés az önbizalma. A jegy szülöttje úgy érzi, hogy a Szaturnusz által jelzett életterületeken nehezen érhet el sikereket és súlyos akadályokkal kell megküzdenie. Ennek oka, hogy ezeket az életterületeket nagyon komolyan veszi, maximalista, és feltétlenül tökéleteset akar elérni. Az akadályokat éppen a kudarctól való félelme váltja ki. Ha könnyedebben szemlélné a dolgokat és sikeresnek könyvelné el a nem egészen tökéletes eredményeit is, akkor megszűnne belső félelme és ezzel együtt a gátlások is.

Read more

NYILAS
November 23 – December 21

A Nyilas uralkodó bolygója a Jupiter. Nyitott az újdonságokra, izgatja az ismeretlen, vonzza a szabadság és a kötetlenség.  A Nyilas jegy szülöttje rendkívül egyenes, nem sokat köntörfalaz, kimondja a véleményét.

A Nyilas csillagjegy szerencsekövei, talizmánjai

 

Türkiz

A Nyilas csillagjegy egyik legfontosabb születési köve a türkiz. Védelmet biztosít és ráhangolja a spirituális szintre. Fokozza az intuícióját és lecsendesíti zavargó gondolatait. Segít feloldani az elavult fogadalmakat és gátlásokat, segít az önkifejeződésben. A türkiz segítségével felfedezheti a múltját és ráébredhet, hogy a sorsunkat percről – percre mi alakítjuk a cselekedeteinkkel.
A türkiz segít a Nyilasoknak megérteni, hogy az alapvető válaszokat Önmagában megtalálja.

Ha a Nyilasnak nyilvánosság előtt kell beszélni, akkor a türkiz nyugtató hatással van és segít világosan fogalmazni.

 

Ametiszt

 

A Nyilasoknak az ametiszt megtanítja, hogy ne csak a saját erejükre építsenek, hanem alázattal bízzák magukat saját belső vezetőjükre.
Ez a tudás és tapasztalat a Nyilas számára új dimenziókat nyit meg. Az ametiszt elmélyíti a Nyilasokkal velük született bizalmát az élet értelmében és segíti őket abban, hogy életfeladatukat megvalósítsák.

 

Borostyán

A borostyán minden szinten boldogságot hoz a Nyilasoknak, különös tekintettel a párkapcsolatra. A természeti erőkkel való kapcsolata révén fokozza az érzéki örömöket és a féktelenséget.

Ha a borostyánt ékszerként a szívéhez közel viseli, ellenállhatatlanul vonzza majd a párját.

 

Gránát


A gránát hatásos energetizáló kő a Nyilasok számára. Segít, hogy a krízishelyzeteket kihívásként fogadja, megerősíti és bátorságot ad még a reménytelennek tűnő helyzetekben is.

 

Jáspis

 

A jáspis az ellentéteket egy nagyobb egészben és harmóniában egyesíti, önzetlenségre sarkall, türelmes szeretetet és állhatatosságot kölcsönöz a Nyilasoknak.
A lehetőségek sokaságát kínálja viselőjének.
A Földanya bölcsességét, elemi erejét és türelmes szeretetét nyújtja, amely magába öleli és a teljességben egyesíti az élet minden kifejezési formáját.

 

Lazurit


A lazurit minden tulajdonságával megfelel a Nyilasoknak, akiket az élet mélyebb értelmének keresése ösztökél.
Az Univerzum erőibe vetett bizalommal, intuícióval és befelé tekintéssel ajándékozza meg a Nyilas csillagjegy szülöttét, hogy felismerje a magasabb összefüggéseket és rácsodálkozhasson a teremtés csodájára és felismerését a mindennapi életben is kamatoztassa.

 

Obszidián

Az obszidián elvezeti a Nyilast Önnön mélységeibe, szembesíti eredeti alkotóerejével és megoldhatatlannak tűnő emocionális problémáival.
Megmutatja a nehézségek forrásait és ráébreszti, hogy mindezekért végső soron saját énje a felelős.
Az obszidián oldja a Nyilasok félelmeit és harmonizálja az érzelmeiket.

 

Ónix


Az ónix összpontosítja a szellemet és világossá teszi a gondolatokat, ezáltal segíti a logikus gondolkodásban.
A mindennapi életben a fegyelmet és kitartást, a kivitelezésre való képességet támogatja.

Ráébreszt a célokra és segíti azok megvalósítását.

 

Tigrisszem

A tigrisszem üzenete az eleven melegség. A követ mozgatva vándorló fénysugarat láthat, amely bámulatos elevenséget kölcsönöz .
Amikor védelmet keresve túlságosan is az anyagi biztonságra és birtoklásra hagyatkozik, a tigrisszem tudatosítja, mit is keres valójában.
A meleget, boldogságot és aranyló bőséget segít megtalálni Önmagában.

A tigrisszem hatására nyitottabbá válhat a céljainak beteljesüléséhez közelebb vivő sokféle lehetőség.

 

Aventurin

 

Az aventurin a Nyilasok energiáját a belső nyugalomból fakadó erővel egészíti ki. Ráhangolja a Nyilasokat a természet energiáira és segít felismerniük a jelenségek mögött ható szellemi erőket.

 

Kalcedon

Az aktív és tüzes Nyilast a kék kalcedon ellátja a szükséges nyugalommal és higgadtsággal, hogy megtanuljon befelé tekinteni és önmagából inspirációt meríteni. A kalcedon abban is segíti a Nyilas csillagjegy szülöttét, hogy az így elnyert tudását továbbadja és embertársaival megossza.

 

******

 

A fent felsoroltakon kívül vannak még olyan kövek, amelyek speciálisan segítik a Nyilas jegy szülöttjét, ezek ismertetése és használata azonban tanfolyamunk II. moduljának anyagát képezi, ami nem nyilvános.

 

Általános ismeretek, amit a szerencsekövek kiválasztásáról tudni érdemes

A születési köveket szerencsekőként, bölcs döntések elősegítőjeként és védelmezőként, valamint betegségek gyógyítására és az egészség megőrzésére is használjuk.
Először is fontos tudni, hogy a különböző csillagjegyhez többféle kő is tartozhat, ráadásul a születési képletünkben rendszerint több csillagkép is szerepel. Amikor a szerencseköveinket  válogatjuk, akkor figyelembe kell vennünk a

  • Nap jegyünket, ami az az állatövi jegy, amiben a Nap járt születésünk idején (a horoszkópot általában a Nap jegy alapján nézzük)
  • Hold jegyünket, ami az az állatövi jegy, amiben a Hold járt születésünk idején (a Hold átlagosan 2 és fél nap alatt halad át egy jegyen
  • Ascendensünket, ami az a jegy, ami a horizonton felkelt a születésünk pillanatában. Itt van jelentősége, hogy hány órakor születtünk, mivel a nap 24 órájában mind a 12 csillagjegy felkel.

A Napjegyről Holdjegyről és az Ascendensről korábbi bejegyzéseimben olvashatsz, IDE KATTINTVA

 

Ha ennél is pontosabban szeretnéd kiválasztani a születési jegyedet, figyelembe kell venned azt is, hogy az uralkodó bolygók melyik csillagjegyben jártak a születésed idején. Az uralkodó bolygókról és azok köveiről IDE KATTINTVA olvashatsz
Tehát ne feledd, hogy a fent felsorolt kövek az adott állatövi jegyhez tartoznak, bármelyik bolygó járt benne.

Ennek megfelelően  születésünkkor különböző állatövi jegyekben jártak a különböző bolygók, így pontosan csak ennek ismeretében tudod kiválasztani az igazi szerencseköveidet!

A Nap jegyed, Hold jegyed és az Ascendensed valószínűleg ismered. Keresd ki ezek szerencseköveit külön – külön. Ezután nézd meg az uralkodó bolygóidat és azok állásának megfelelően is gyűjtsd ki a szerencseköveket.

Amelyik kő a legtöbbször szerepel a listádon, azok közül válaszd ki a szerencseköveidet.

SKORPIÓ
Október 23 – November 22

A Skorpió csillagkép uralkodó bolygója a Plútó. A Skorpió jegy szülöttei a nagyon titokzatosak tudnak lenni. Nagyon hamar kiismeri beszélgetőpartnerét, megtalálja legfájóbb pontját, miközben önmagáról szinte semmit nem árul el. Read more

MÉRLEG
Szeptember 23 – Október 22

A Mérleg jegyben születettek számára fontos a kiegyensúlyozottság, a szépség és a harmónia. Szeret ismerkedni, flörtölni, igazi társasági ember. Diplomatikus, általában kerüli a szélsőségeket, és az ellentétek kiegyensúlyozására törekszik, nála az egyensúly, a kiegyenlítődés, a feszültségek feloldása áll a középpontban.

Uralkodó bolygója a Vénusz, a harmónia, béke, szeretet, remény, szépség, kényelem jelképe

Read more

SZŰZ

Augusztus 23 – Szeptember 22

A Szűz jegy uralkodó bolygója a Merkúr, eleme a Föld.

A Szűz jegy szülöttjére általában jellemző, hogy szorgalmas, hűvös, reális, állhatatos és hűséges. A legtisztább embertípusnak is tartják. Nehezen nyílik meg a külvilág felé, de amikor valakinek sikerül közel kerülni a szívéhez, akkor mély szeretettel viszonozza az érzéseket…. Read more

OROSZLÁN
Július 23 – Augusztus 22

Az Oroszlán jegy uralkodó bolygója a Nap, eleme a tűz és a víz. Szeret parancsolgatni és irányítani, büszke és hiú, ezért sértődékeny is, viszont nem haragtartó, könnyen kiengesztelhető.

Read more

RÁK Június 21 – Július 22

A Rák eleme a víz, ezért a Rák szülötte rendkívül érzékeny minden lelki rezdülés felfogására. Uralkodó bolygója, a Hold pedig erős befolyásolhatóságot és örökös változási, változtatási kényszert idéz elő benne.

Read more

IKREK

Május 21 – Június 20

Az Ikrek jegy a levegő elemhez tartozik, a változékonyságot, a kitartás hiányát jelenti. Az uralkodó bolygója a Merkúr.

 

Read more

BIKA

Április 20 – Május 20

A Bika eleme a föld, uralkodó bolygója a Vénusz, melyek a Bikát ragaszkodó, kitartó, türelmes, állhatatos és a leginkább materiális jellemmé teszi.

 

Read more

KOS

Március 21 – Április 19

A Kos jegy uralkodó bolygója a Mars. Eleme a tűz, férfiasság és aktivitás jellemzi. A Kosra jellemző a céltudatosság, a vezetni akarás, harciasság, akarat, erõszakosság, rátartiság.

Read more

Spirituális tanítók, asztrológusok, asztrozófusok hívják fel a figyelmünket, hogy az Univerzum energiái egyre erősebbek, egyre láthatóbban, kézzel foghatóbban és gyorsabban nyilvánulnak meg. Felkészülhetünk arra, hogy hatalmas lehetőségek érkeznek az életünkbe….

Read more

Nagyon sokan szenvednek önbizalom hiányban, önbecsülés, vagy önértékelés letörési konfliktusban önmagukkal. Mint arról előzőleg már olvashattál, azok a lelki konfliktusok, amelyek a „nem vagyok elég jó” érzését keltik, sokszor súlyos megbetegedések előidézői lehetnek…..

Read more

A Holdjegyünk meghatározó szerepet tölt be a személyiségünkben, ezért amikor a horoszkópunkat nézzük, gyakran a Holdjegyünket jobban érezzük ránk vonatkozónak, mint a Napjegyünket. Ez nem véletlen, hiszen szűkebb időintervallumot határol be a Holdjegy, mint a Napjegy. Teljesebb képet azonban csak akkor kapunk önmagunkról, ha e két fő bolygón kívül az Ascendensünket is ismerjük.

Read more

Amikor a születési köveinket, szerencsekövünket keressük, nagy hangsúlyt fektetünk az Ascendensre is, hiszen ez pontosabban határoz meg minket, mint a Nap – jegyünk. Nézzük ezért, mi az Ascendens?

Read more

Amikor valakit megkérdeznek, hogy milyen jegyben született, akkor általában a Nap jegyével azonosítja magát. Amikor viszont megnézi a horoszkópját, könnyen csalódhat amikor rájön, hogy az nem is jellemző rá.

A Napjegynek nevezzük azt a csillagjegyet, amiben a Nap állt születésünk időpontjában.  

Read more

Amíg az életünk látszólag elviselhető, ritkán keressük az Élet értelmét. Élünk, ahogy elvárják tőlünk, másoknak megfelelve, elődeink mintáit követve nem jut eszünkbe, hogy lehetne másképp is.  Pedig mindannyian arra születtünk, hogy egészségben, békében, harmóniában, bőségben, örömmel teljesítsük azt a feladatot, amire születtünk.

Read more

Születési időpontunk megmutatja, hogy milyen különleges képességekkel rendelkezünk, milyen fontos feladatokkal érkeztünk a Földre. Amikor rátalálunk rejtett képességeinkre és feladatainkra, ennek útját követjük, életünk harmonikussá, kiegyensúlyozottá válik és az Univerzum összes segítségét élvezhetjük. A kövek, kristályok segítenek feloldani a rejtett tudati tartalmakat, így – amikor kiválasztjuk a számunkra leginkább megfelelő köveket – segítségükkel egy csodálatos világ nyílhat meg előttünk.

Read more

A gyógyító kövek, kristályok kisugárzott rezgései kedvezően hatnak ránk. De hogyan történik mindez?

Valószínűleg eredményesen szeretnéd Te is használni az ékszereidet, köveidet, ezért tudnod kell azt is, hogy milyen módon és milyen időtávban fejtik ki kedvező hatásukat.

Csak így válhat kezelhetővé számodra a várható változások mértéke és időbeli lefolyása.

Read more

Gyakran kapok kérdéseket az ásványokkal, kristályokkal, gyógyító kövekkel kapcsolatban. Ezek egy részét azért tették fel, mert különböző, gyógyító kövekkel kapcsolatos könyvekben különböző útmutatást kaptak. A kérdések közül csokorba gyűjtöttem azokat, amelyeket többen is feltettek és megosztom veled is azokat, amelyeket lehet, hogy Te is felteszel, ha használod a kristályokat. Read more

Kristályterápia tanfolyamunkon csak érintőlegesen térünk ki az Indus sóra, amikor a kristályok tisztításáról van szó. A kristályokat tisztíthatjuk egy kis tálka Indus sóra helyezve, vagy sómécsessel, amikor nem csak a , hanem a tűz energiáját  is használjuk. Pedig ennél sokkal több elismerést érdemel az Indus só. Read more

Ebben a blogban egy izgalmas téma következik, amihez mindjárt fel is teszem a kérdést: Tudtad, hogy az aranynak is van gyógyhatása? Bár az arany nem kristály, hanem nemesfém, de mivel gyógyhatása rendkívüli, ezzel is foglalkozunk. Read more

Egy rövid idézet Kuthumitól, aki elsősorban a kvarckristályokról tanít
( Michelle Ellof közvetítésében / 2003. 06.12.)

……”A kvarckristály – amit ez alkalommal a mester kristályok egyikének fogunk nevezni -, ha elképzeltek egy piramist, akkor a piramis csúcsán áll. Ez a kristály képes 4620 ciklusnyi rezgésre egyetlen másodperc alatt. Read more

Minden mozgásban van, semmi sem áll, minden rezeg. Az energia és az anyag csupán különböző frekvenciájú rezgések manifesztációja. „A megnyilvánulásban semmi sem mozdulatlan”.

Ma már a modern tudomány is megerősíti az Ókori Egyiptom és kelet bölcseinek állítását: az egész Makrokozmoszban minden rezgés, e rezgések pedig különböző, rezgésszám tartományokban nyilvánulnak meg. Read more

A kristályokat, gyógyító köveket különbözőképpen használhatod, különféle terápiát is folytathatsz velük attól függően, hogy tested mely részét szeretnéd orvosolni segítségükkel. Legegyszerűbb módszer, ha ékszerként használod azt a követ, amire a tünetek alapján szükséged van. Read more

Mit tudsz a kristályokról, és a betegségeket kiváltó lelki okokról? Ma már az orvosok nagy része is elismeri, hogy betegségeink legalább 90 %-a lelki eredetű. Ellentmondás viszont, hogy még mindig nem keresik, így nem is kezelik a betegséget kiváltó lelki okokat. Read more