OBSZIDIÁN

Az obszidián utat nyit önnön mélységeinkbe,
szembesít annak erőivel és innen kiinduló változási folyamatokat gerjeszt.

Az obszidián Földünk izzó belsejéből származik és lávaként jött a felszínre. A láva lehűlése és megszilárdulása után lassú átalakulási folyamat során alakult ki az obszidián hópihékre, felhőkre vagy virágokra emlékeztető kristályszerkezete.

Az obszidián mindenekelőtt az amerikai őslakosság körében tett szert amulettként és gyógyító kőként nagy megbecsülésre.

Az obszidián jellegzetességei

Az obszidián olvadt láva, amely túl gyorsan hűlt ki, így nem volt ideje kikristályosodni.

Olyan kő, amelynek nincsenek se korlátai, se határai. Ennek eredményeként rendkívül gyorsan és nagy erővel fejti ki hatását. Megmutatja, hogy miként lehet javítani a káros és az energiákat elszívó körülményeken.

Óvatosan kell vele bánni, és akkor tesszük a legjobban, ha képzett terapeuta útmutatásai alapján használjuk, mivel negatív érzelmeket és kellemetlen igazságokat hozhat a felszínre.

Egy darab obszidián rendkívül hatásosan blokkolja a geopatikus stresszt, vagy szívja magába a környezeti szennyeződést, de mindenképpen számolni kell az igazságot felváltó hajlamával.

Rendkívül hasznos terapeuták és tanácsadók számára, mert nemcsak a problémák gyökeréig való eljutást segítik, hanem a felszabadított energiákat is magába szívja. Erre a célra a fekete vagy a mahagóni obszidián a legmegfelelőbb; a mahagóni valamivel gyengédebb hatású.

Az ágy mellé vagy párna alá tett obszidián eltávolítja a mentális stresszt és feszültséget, nyugtató hatása lehet, de feltárhat olyan dolgokat is, amelyek stresszt okozhatnak. Ilyen esetben ezekkel szembesülni kell, mert a nyugalom csak azután tér ismét vissza.

Bármennyire is felzaklató, véglegesen megoldja a problémát, nem csak átmeneti javulást hoz. Az obszidián gyengédebb fajtái, mint amilyen az apacskönny vagy a hópehely, a legjobb erre a célra. Mivel az obszidián annyira hatékonyan issza magába a negatív energiákat, elengedhetetlenül fontos, hogy folyó vízben minden alkalommal tisztítsuk a köveket, ha ilyen feladatra használtuk.

Az obszidián szellemi és lelki hatásai

Az obszidián segít kideríteni, hogy kik is vagyunk valójában. Megkönnyíti a már idejétmúlt viselkedésminták felismerését. Eloszlatja az érzelmi blokkokat és az ősi traumákat, elmélyíti és megtisztítja az érzelmeket. Fejleszti a könyörületesség és a kitartás képességét.

Az obszidián világosságot biztosít a tudatnak, megtisztítja a zavaroktól. Egyértelművé teszi, mi is húzódik meg igazából a mentális kimerültség és a rendellenesség mögött.

Az obszidián elevenné teszi a lélek céljait. Megsemmisíti az energia blokkjait, oldja a feszültséget az egészbe azért, hogy spirituális egységet hozzon létre. A lelket a testbe rögzíti. Minden szinten serkenti a fejlődést. Az ismeretlen felfedezésére, új távlatok megnyitására ösztökél.

Az obszidián hatása a testre

Az obszidián legfontosabb tulajdonsága, hogy felfedi a rendellenesség okát.

Segít bármit “megemészteni”, amit nehéz elfogadni, és jótékony hatással van a fizikai emésztésre is.

Méregtelenít megszünteti a blokkokat és a feszültséget a fizikai és a finomtestekben, beleértve az elmeszesedett ereket is.

Csillapítja az ízületi gyulladással járó fájdalmat, az ízületi problémákat, a görcsöket és a sérüléseket.

Elixírként hasznos a blokkok ellen.

Enyhíti a fájdalmat, elállítja a vérzést, hasznára van a keringéseknek.

Felmelegíti a végtagokat.

Használható a megnagyobbodott prosztata kisebbítésére is.

Az obszidián fajtái

  • Fekete obszidián: (ld. képen) nagyon erőteljes és kreatív kő. Földeli a lelket és a spirituális erőket a fizikai síkra; a tudatos akarat irányítása alá vonja azokat, és lehetővé teszi, hogy a spirituális energiák testet öltsenek a Földön. Használata növeli az önuralmat.
    A fekete obszidián arra kényszerít, hogy szembenézzünk az igazi énünkkel, s közben a tudatalattink mélyére visz bennünket. A kiegyensúlyozatlanságokat és az árnyékszemélyiség képességeit a felszínre hozva megszünteti, s rávilágít a rejtett hatóerőkre. Felnagyít minden negatív energiát, így felismerhetőkké válnak, és semlegesíthetjük azokat. Ezt a gyógyító hatását érvényesíti az előző életekre is, így munkálódik az elődök és a család vonalán. Véget vet a hatalommal való korábbi visszaélésnek, és minden területen megfelelő célokat tűz ki elénk, s arra tanít, hogy sosem a személyes hatalom gyakorlására kapunk felhatalmazást, hanem arra, hogy a hatalmat mindannyiunk javára kamatoztassuk.
    A fekete obszidián védelmet nyújtó kő. Elűzi a negativitást, és eloszlatja a szeretet nélküli gondolatokat. Lehetővé teszi a megszabadulást a régi szerelmektől, és változás idején támogatást biztosít.
    Sámáni szertartásokon használva megszünteti a fizikai rendellenességeket, s megvan benne a jóslás képessége is. A fekete obszidián–golyók hatékonyan segíti a meditációt és a kristályjóslást is, de csak olyanoknak szabadna használniuk, akik tudatosan fel tudják dolgozni azt, amit látnak, és azt a legmagasabb rendű jó szolgálatába állítják. Ilyenkor mindig legyen ott hegyikristály is.
    Gyógyításra használva: ha a fekete obszidiánt a köldökünkre tesszük, földeli a spirituális energiánkat a testbe. Rövid ideig a harmadik szem fölött tartva átszakítja a szellemi korlátokat és megszünteti a mentális függőségeket. Óvatosan kell azonban használni; egyesíti ugyanis a szétszórt energiákat, elősegíti az érzelmi felszabadulást.
  • Kék obszidián: (sajnos nincs képem róla) segíti az asztrális utazást, utat nyit a megérkezéseknek, és növeli a telepátiát. Aktiválja a torokcsakrát, erősíti a kommunikációs képességet. Gyógyításra használva megnyitja az aurát a gyógyító energia fogadására. Javítja a beszédhibákat, a szem rendellenességeit; jótékonyan hat az Alzheimer–kórra, a skizofréniára és a személyiséghasadásra. Az adott területre téve csillapítja a fájdalmat.
  • Kékeszöld obszidián: (sajnos nincs képem róla) megnyitja a szív és a torokcsakrát, megkönnyíti az igazság kimondását és a szívből jövő megértést. Segíti a reiki gyógyítást, kiegyensúlyozza a szellemet, a restet és a lelket. Javítja az A– és az E–vitamin felszívódását, valamint a sötétben való látást.
  • Acélkék obszidián: (sajnos nincs képem róla) intuitív kő. Elősegíti a megérzést, a transzállapotot,a sámáni utazást, az extraszensz kommunikációt és a regressziót az előző élethez. Megnyitja a harmadik szemet, és segíti a belső utazásokat. A többi obszidiánhoz hasonlóan ez is a nehézségek gyökeréig hatol, egyensúlyba hozva az energiamezőket. Erősíti a radionikus kezelést, és hatásos inga a varázsvesszővel történő kutatásban. A beteget fogékonyabbá teszi a kezelésekre. Jótékonyan hat a gerincferdülésre és az impaktált csigolyára, a keringési rendellenességekre, a növekedésre és a görccsel járó betegségekre. Elixírként a szemet gyógyítja.
  • Aranyfényű obszidián: (sajnos nincs képem róla) különösem kristályjóslásnál hatékony. Megmutatja, kinek van szüksége gyógyításra, de a gyógyulás eléréséhez már másik kristályokat kell használnunk. Pszichológiailag az aranyfényű obszidián enyhíti az értéktelenség érzését vagy az ego konfliktusát. Segít kikerülni a tudatos ego állította csapdából, és ellát a spirituális irányításhoz szükséges tudással. Gyógyításra használva kiegyensúlyozza az energiamezőket.
  • Zöld obszidián: (sajnos nincs képem róla) megnyitja és tisztítja a szív és torokcsakrát. Segít elkerülni a csapdákat és elengedni azokat a kötöttségeket, amelyeket mások akasztottak ránk; valamint véd az ismétlődés ellen. Gyógyításra használva jótékonyan hat az epehólyagra és a szívre. Bizonyosodjunk meg róla, hogy a kristályunk valóban obszidián, és nem üveg!
  • Mahagóni obszidián: (sajnos nincs képem róla) a feketénél finomabb az energiája. Együtt rezeg a Földdel; földel és védelmez; kitartást biztosít, amikor szükségünk van rá; életre kelti a célokat, felszámolja az energiablokkokat, és minden szinten serkenti a fejlődést. Stabilizáló kő, megerősíti a gyenge aurát, valamint helyreállítja a szex– és a napfonatcsakra helyes forgási irányát. A mahagóni obszidián a testen viseljük! Csillapítja a fájdalmat és javítja a keringést.
  • Szivárvány obszidián: (sajnos nincs képem róla) az egyik legfinomabb obszidián, de nagyon erősek a védelmet nyújtó tulajdonságai. Sok mindent megtanít a spirituális természetünkről. Elvágja a régi szerelem kötelékeit, s újra feltölti a szívet energiával. Medálként viseljük! A szivárvány obszidián elnyeli az aurából a negatív energiát, és a stresszt eltávolítja a testből.
  • Vörösesfekete obszidián: felemeli a kundalini energiáit. Erősíti a vitalitást, a férfiasságot és a test vérkeringését. Gyógyításra használva jótékonyan hat a lázra és a megfázásra.
  • Ezüstfényű obszidián: megkönnyíti a meditálást, és tökéletes a kristályjósláshoz. A többi obszidiánhoz hasonlóan tükröt tart a belső énünk elé. Egész életünkön át előnyös helyzeteket biztosít, s amikor szükségünk van rá, türelmessé és állhatatossá tesz. Hasznos kő a testen kívüli utazáshoz, mivel az asztrális testet összekapcsolja a fizikaival, és a lelket visszahhozza a fizikai inkarnációba.
  • Apacskönny obszidián:
    Színe: fekete.
    Jellegzetessége: az apacskönny a fekete obszidián egyik fajtája, de a hatása sokkal finomabb. Azért még ez a kő is felnagyítja a negatívvitást, de ezt olyan lassan teszi, hogy közben át lehet alakítani. Földeli és tisztítja a földcsakrát. Az apacskönnyről azt tartják, hogy a bánattal teli időszakokban könnyeket hullat, innen a neve. Vigasztalást nyújt a szomorúságra,ú; segít felismerni, hogy mi okozza a bánatot, és elűzi a régóta magunkban hordozott sérelmeket. Erősíti az elemző képességet és megbocsátóvá tesz. Ledönti az önmagunk elé emelt korlátokat és fokozza a spontaneitást.
    Gyógyhatása: megkönnyíti a C– és D–vitamin felszívódását, eltávolítja a szervezetből a méreganyagokat, és csillapítja az izomgörcsöket.
  • Hópehely obszidián: ld képeket
    Színe: fekete és fehér.
    Jellegzetességei: a napfonatcsakrára téve a hópehely obszidián nyugtat és csillapít, valamint fogékonnyá tesz bennünket a belénk rögződött viselkedésminták felismerésére és megváltoztatására. Megtanít a sikerekhez hasonlóan a kudarcokat is megfelelően értékelni. A tisztaság köve; egyaránt kiegyensúlyozza a testet, a lelket és a szellemet. Segít felismerni a helytelen és a stresszt kiváltó gondolkodásmódot, s egyben meg is szabadít ezektől. Higgadttá tesz, és megkönnyíti a belső középpontunk megtalálását. A hópehely obszidián támogatásával sikerül a külvilág teljes kizárásával átadni magunkat a meditációnak.
    Gyógyhatása: jótékonyan hat az erekre és a gerincoszlopra, valamint javítja a keringést. Az elixír jó a bőrre és szemre.

Ha tetszett az írás, támogasd munkánkat azzal,
hogy megosztod barátaiddal, ismerőseiddel!

Köszönjük!