Süssünk szilvás cobblert

(mi csak úgy magyarosan szilvás kobblernek hívjuk❤️ )

Finomságok a kertből


Mindenféle finomságok megteremnek a kertemben, ezért – mint azt már írtam – a gyógyító gyümölcsökről, zöldségekről akkor írok, amikor éppen teremnek.
Mivel semmit nem permetezek, ilyenkor nyár derekán már mindenfélét lehet kóstolgatni, amikor végigmegyek a kerten. Sőt nem csak a kerten, hanem a kerítés előtt  az utcafronton is.

Hosszú kerítésem (30 m) előtt van 3 szilvafa, és 5 nyári almafa.
Előző írásomban a lepotyogott almáról írtam, most pedig a szilva döntött úgy, hogy megválik azoktól a gyümölcseitől, amelyeket nem tud gyönyörűségesre megérlelni.

A Jóisten nem teremt selejtet, így én kifejezetten örülök a potyogott gyümölcsnek, hiszen összevágva, feldolgozva teljesen mindegy, hogy hogyan nézett ki ott a fa alatt.

Ma egy fél vödörnyi szilvát szedtem össze, amiből megmosva, kivágva belőle a nemkívánatos részeket, sőt közben kóstolgatva is lett közel 2 kilónyi szilvám.

Családunk kedvence a szilvás kobbler, de ezen a vidéken nem ismerik, így aztán mindjárt két adagot sütöttem belőle, amiből az egyiket még forrón átvittem a drága jó szomszéd nénimnek. Nem is engedett el üres kézzel, mindjárt a kezembe nyomott két üveg tegnap főzött sárgabarack lekvárt, amit éppen a dunsztból szedett ki. ❤️

Mielőtt a szilva jótékony hatásáról írnék, néhány szó erről a finomságról:
A szilvás kobbler nem kifejezetten sütemény. Olyan inkább, mint amit egy kiadósabb leves után eszünk második fogásként. Frissen sülve nem is tudjuk összevágni, inkább kanállal szedjük ki a tepsiből. Nagyon finom frissen, még melegen, és nagyon finom amikor kihűl. Ha pedig véletlenül marad másnapra, az is egy különlegesség. Mindhárom állapotában más élményt ad, mi nem is tudjuk eldönteni, melyik a finomabb.

Sütés előtt

Alul a pudinggal, cukorral, fahéjjal összekevert szilva, a tetején a pillekönnyű tészta. Ne felejtsd el a tetejét meghinteni kis kristálycukorral, mielőtt a 170 C° -ra előmelegített sütőbe teszed.
Nem gond, ha nem hőmérős a sütőd, csak melegítsd elő mint amikor más tésztát sütsz.

Megsülve
Nem kell tűpróba, a tészta átsül mire ilyen szép színe lesz.

Forrón a kis halmocskákat kanállal lehet adagolni.

Szilvás cobbler recept

A recept a képen látható, közepes méretű tepsihez elegendő mennyiség. Nem mérek semmit mérlegen, ehhez a finomsághoz elegendő csak úgy ráérezni az arányokra. Ami fontos, hogy nem tudod elrontani akkor sem, ha sűrűbbre, vagy hígabbra sikerül a tészta. 😀
Hozzávalók:
Kb 1 kg szilva megmosva, félbe – vagy kisebb – darabokra vágva
(annyi szilva, hogy a tepsid kb félig legyen vele)
kb fél bögre kristálycukor
fahéj
ízlés szerint (én egy csapott evőkanálnyit beleteszek)
1 csg vaníliás pudingpor, vagy kb 3 csapott evőkanál étkezési keményítő)

Egy nagyobb tálban alaposan összekeverjük a fentieket, majd egy kivajazott tepsi aljába öntjük.

Tészta

1,5 bögre liszt (kb 25 dkg)
10 dkg margarin
csipet só
2 evőkanál kristálycukor
1 csg sütőpor
(én sütőpor helyett 1 mokkáskanál szódabikarbónát használok)
1 egész tojás
kb 1 – 1,5 dl tej

A lisztet a hideg margarinnal elmorzsoljuk. Nem kell sokat bajlódni vele, ha kicsit darabosabb marad, omlósabb lesz a tészta.

Még szárazon összekeverjük a sóval, sütőporral, cukorral, majd egy mélyedésbe a közepébe beleütjük a egész tojást, és kezdetnek kb 1 dl tejet öntünk hozzá.

Fakanállal jó alaposan összekeverjük. Olyan gyorsan kész, hogy felesleges gépet mosatlanítani hozzá 😀
Sűrűbb tésztát kell kapni, mint a nokedli tészta. Ne legyen folyós, csak éppen keverhető. Ha még száraz, kicsi tejet adunk még hozzá.

Evőkanállal a szilva tetejére rakjuk a kis halmokat. Ne érjenek össze, úgyis összesül. A nyers tészta tetejét kicsit megszórjuk kristálycukorral, ettől sütés után, és főleg másnapra finoman ropogós lesz.

Legfinomabb, ha sülés közben a szilva leve kicsit felbugyog a tészta között, és a széleire rásül, karamellizálódik. Ezt nem mindig érjük el, és nem is tudom mit csinálok másképpen, amikor sikerül. A lényeg, hogy így is, úgy is nagyon finom.

Ha pedig valami igazán különlegeset szeretnél, érdemes kipróbálni egy adag fagyival a tetején. Így akár ünnepi desszert is lehet.

Ez megy kóstolónak a szomszédba. Külön sütöttem ezt az adagot, hogy Irénke néni lássa egyben is. ❤️

Lejjebb olvashatsz a szilva – mint gyümölcs – jótékony hatásáról is.

Addig is, ha úgy gondolod,
hogy ez a recept mást is érdekelhet,
itt megoszthatod barátaiddal, ismerőseiddel.

❤️Köszönöm,
hogy megosztásoddal
támogatod oldalaimat! ❤️

A szilva jótékony hatásai

A zamatos, húsos, lédús szilva kalóriaszegény, 100 grammban mindössze 58 kcal van. Nem tartalmaz telített zsírokat, viszont vitaminokban, ásványi anyagokban, nyomelemekben  és más összetevőkben gazdag, amik hozzájárulnak az ideális egészség fenntartásához.

A szilvának leginkább a hashajtó hatását ismerik, amelyet rosttartalmának köszönhet,  akár frissen, akár aszalt szilvaként fogyasztjuk.
Régóta ismert természetes szer székrekedés és aranyér megelőzésére.

A mértékletes hashajtás, és enyhe vízhajtó hatása miatt kevesebb tápanyag tud felszívódni a belekben, így kúraszerűen fogyasztva segíti a fogyókúrát is.

A fogyni vágyóknak további segítségére van azzal, hogy megköti a fölösleges zsírt is, amit így a szervezet nem raktároz el a zsírszövetekben. Nem véletlen hát, hogy a fogyókúrázók – legfőképpen ilyenkor, amikor érik – szívesen fogyasztják.
Napi 20 – 25 dkg friss szilva elfogyasztása olcsó és ízletes, jó kiegészítője lehet egy fogyókúrás menünek.

Végezz tisztítókúrát szilvával.

A 85 százalékban vízből álló apró gyümölcs kiváló szomjoltó, miközben a héjában található cellulóznak, és rostos húsának köszönhetően közismert székletlazító és vízhajtó. Napi egy-két marék friss, vagy aszalt szilva átmozgatja a beleket, és a salakanyag kipucolásával méregteleníti a szervezetet.

Az aszalt szilvával azonban vigyáznunk kell ha diétázunk, vagy ki kell számítanunk a napi cukorbevitelt, mert nagyon magas a cukortartalma.

A szilva nagyszerű C-vitamin forrás,  hatékony antioxidáns. A C-vitamin segíti a szervezetet a daganatos betegségek, és a gyulladások leküzdésében.

A szilva, kiváltképp a sárga mirabella fajtái, értékes forrása az A-vitaminnak és a béta-karotinnak. Az A-vitaminnak jótékony hatása van a látásra, a bőrre és a nyálkahártyák egészséges megőrzésére.

A szilva gazdag olyan ásványi anyagokban, mint a magnézium, kálium, vas és fluorid. A vasnak vörösvérsejtképző hatása van. A kálium a sejtek és a testnedvek fontos összetevője, ami szabályozza a szívverést és a vérnyomást. A magnézium pedig nagyon jó a szívnek, de hatásosan enyhíthető vele a lábikra görcs is.

K – vitamint is tartalmaz, ami fontos a véralvadáshoz, a csontok fejlődéséhez és az Alzenheimer-kórban szenvedő betegek gyógyításához.
Ugyanakkor véralvadás gátlót szedőknek tiltott gyümölcs, éppen a K-vitamin tartalmának köszönhetően.