Más vagyok …….

Mindenki másmilyen, nincs két egyforma ember.

Ez így csoda, ahogy van!

Gyerekkorom óta kísér ez a MÁSság. Tanultam, dolgoztam, örültem, csalódtam… semmi különös, éltem az Életem.

És mégis én voltam a MÁS, aki ment a látomásai, a megérzései, a hallott hangok után. Mert tudtam, az jó nekem.  Bátran követtem.

Fogalmam sem volt, hogy működik, ki hangját hallom, honnan jönnek a képek. De hittem nekik.

A MÁSságom miatt sokan kinevettek, kaptam beceneveket, néztek rám furcsán, de vállaltam. Elmondtam, ha szóba került, miért azt tettem, amit tettem, miért tartok ott, ahol tartok.

Végtelenül egyszerű meghallani, mit súgnak odabentről/odafentről. Mindegy is, hogy írom, mert MIND EGYEK VAGYUNK. Ami fent van, az van bennem is, és ha bennem van, az ÉN VAGYOK!

Amikor elkészítettem a saját számmisztikai elemzésemet, akkor döbbentem rá, mi is van velem.

A számok adták meg a magyarázatot.

Megtudtam, igen, én vagyok az, aki vagyok, és akit élek.

Mély megnyugvást kaptam ez által és feladatokat, amiket véghez kell vinnem magamon, magamban is.

Változnom kell, változtatnom kell, tanulnom kell és tapasztalni. Nem gondolkodni, csak amennyit éppen szükséges.

Megtudtam azt is, nincs más út számomra, csak a spiritualitás. Mert én ez vagyok, aki, és ez a misszióm. Tanulni, tapasztalni, továbbadni.

Kapcsolódni az EGYhez és segíteni másoknak is.

Megmutatni a csüggedőnek az Élet napos oldalát,
példát mutatni félelem nélkül élni és önmagunkként létezni.

11-es missziószámmal élek, ami nem könnyű. Nem kell mindenáron felvállalni a számainkat, sorsunkat, missziónkat! Aki nem akarja, ne tegye!

Élhettem volna én is 2-esként, de nekem nem ment. Mondhatnám „nem jött össze”.

Nem tudtam anya lenni, nem lett saját családom.

A kettes energiájából nekem nem jutott minden. Ez a fejezet kimaradt. Most már értem mi, miért történt! De ez nem is fontos már!

Miért írtam meg ezt neked?

Azért, hogy megmutassam, van lehetőséged megtudni „Ki vagy és milyen vagy.”

A születési számaink és nevünk egy térkép az utunkhoz. Ahhoz az úthoz, amit vállaltunk.

Bátor vagy? Vállalod?

Mit tartalmaz majd a számmisztikai feltárásod?

Kattints arra, amelyik érdekel!

TELJESKÖRŰ ELEMZÉS

  • Rövid áttekintés a számmisztikáról (Mi a csuda is ez?)
  • Néhány fontos fogalom magyarázata
  • Egy módszer az értelmezéshez, a továbbhaladáshoz

NÉVELEMZÉS

  • Születési név (viselt név is)
  • Egyéniségszám (amilyen a lelkünk)
  • Személyiségszám (amilyennek látnak minket, amit megmutatunk magunkból)
  • Mátrixban elemezve a teljes viselt név
  • Hiányzó számok (amit emelnünk kell)
  • Többszörös számok a hálóban (energiatöbblet)
  • Tele síkok a Mátrixban

SZÜLETÉSI DÁTUM ELEMZÉSE

  • Napszám (jellemünk, személyiségünk. Ilyenek vagyunk alapból)
  • Napszámok és Csillagjegyek tekintetében
  • A hálóból hiányzó számok (itt –is- van min változtatnunk)
  • Üres síkok a Mátrixban (Átlagon felüli érzékenység, előrelátás, visszatérő megpróbáltatások)
  • Sorsszámunk (Mit? És..
  • Életútszám (…milyen úton?)
  • Személyes év (Milyen energiák segítik jelenlegi évedet?)
  • Karmaszám ( Negatív tulajdonságok, történések)
  • Számmisztikai MC (Életcél meghatározás)
  • Szögcsúcsok (Lelki fejlődésünk időpiramisa)
  • Stressz-számok (milyen megpróbáltatások várnak rád a jelenlegi 9 éves ciklusodban)
  • Személyes Jantrád

Összesen kb. 35 oldal, NEM PROGRAMMAL KÉSZÜL.

Ára: 15.000 Ft (mely tartalmazza esetleges kérdéseid megválaszolását, a konzultáció díját is)

NÉV ELEMZÉS

  • Rövid áttekintés a számmisztikáról (Mi a csuda is ez?)
  • Néhány fontos fogalom magyarázata
  • Egy módszer az értelmezéshez, a továbbhaladáshoz

NÉVELEMZÉS

  • Születési név (viselt név is)
  • Egyéniségszám (amilyen a lelkünk)
  • Személyiségszám (amilyennek látnak minket, amit megmutatunk magunkból)
  • Mátrixban elemezve a teljes viselt név
  • Hiányzó számok (amit emelnünk kell)
  • Többszörös számok a hálóban (energiatöbblet)
  • Tele síkok a Mátrixban

Ára: 4.990 Ft

Az ár tartalmazza a konzultáció díját is.

AZ ELEMZÉST NEM PROGRAMMAL KÉSZÍTEM!

SZÜLETÉSI DÁTUM ELEMZÉSE

  • Rövid áttekintés a számmisztikáról (Mi a csuda is ez?)
  • Néhány fontos fogalom magyarázata
  • Egy módszer az értelmezéshez, a továbbhaladáshoz

Születési dátum elemzése

  • Napszám (jellemünk, személyiségünk. Ilyenek vagyunk alapból)
  • Napszámok és Csillagjegyek tekintetében
  • A hálóból hiányzó számok (itt –is- van min változtatnunk)
  • Sorsszámunk (Mit? És..
  • Életútszám (…milyen úton?)

Ára: 4.990 Ft

Az ár tartalmazza a konzultáció díját is.

AZ ELEMZÉSEKET NEM PROGRAMMAL KÉSZÍTEM!

Nem szeretném, ha valaki anyagi gondok miatt nem tudná megrendelni az elemzést, ezért lehetőséget biztosítok arra, hogy hetente egy-egy jelentkező kedvezményesen kapja meg ezt a lehetőséget.

Írj és segítek!

Ha elemzést kérsz, vagy a
számmisztikával kapcsolatban kérdésed van,
kérlek küldj egy üzenetet, hamarosan válaszolok.

Meszes Mária (Marcsi)

Adataidat tiszteletben tartjuk, nem osztjuk meg senkivel.
Adatkezelési tájékoztatónkat ide kattintva olvashatod el.

Itt kérhetsz elemzést

Jelöld be, milyen elemzést kérsz?