TURMALIN CSOPORT

A turmalin csoport kövei,
hatása a lélekre, érzelmeinkre

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

A turmalin a drágakövek egyik legnagyobb, és legérdekesebb csoportjába tartozik. Jellemző színről szinte nem is beszélhetünk, mert minden színben és árnyalatban megtalálható, ezeknek általában színüknek, megjelenésüknek megfelelő nevet adtak. Külön érdekessége, hogy egy kristályon belül többszínű kristályok is léteznek. 

Amikor tehát turmalinról beszélünk, akkor nem egy kőről van szó, hanem egy csoportról, amelyhez tartozó köveknek még az összetétele is bonyolult, változó összetételű alumínium-borát-szilikát.

Ne add azért fel az olvasást, lejjebb találsz kevésbé bonyolult információt is a turalinról. 🙂 Biztosan megtalálod azt a fajtáját, amelyiket keresed.

  A turmalin nagy színgazdagsága miatt sok drágakővel összetéveszthető. Különösen az ametiszttel, andalúzittal, krizoberillel, citrinnel, füstkvarccal, hiddenittel, különböző gránátokkal, peridottal, praziolittal, rubinnal, smaragddal, topázzal, vezuviánnal, cirkonnal, szintetikus zöld spinellel, üveggel, stb.

Szintén érdekessége, ami egyben laikus számára is felismerhetővé teszi, hogy a turmalin minden fajtája rendkívül könnyen elektromos lesz.

Amikor turmalint vásárolsz, – főleg, ha nem biztonságos helyről – akkor érdemes ezt a próbát elvégezni:

A valódi turmalinnak ugyanis dörzsölésre, hevítésre, nyomásra az egyik vége pozitív, a másik negatív töltésű lesz. Ha lecsippentesz egy kis darabot a papírzsebkendődből, – vagy valami könnyű tárgy fölé tartod – azt magához vonzza.

FONTOS! A turmalinok minden fajtáját tisztítás után a kézben melegedésig dörzsölve töltjük fel!

“A turmalin olyan szintű elektromos töltésre képes szert tenni, hogy kisebb papírdarabokat, porszemcséket is magához vonz. E tulajdonságát már a hollandok is ismerték és ezért „aschentrecker”-nek, az-az „hamuhúzó”-nak nevezték, mivel a hamut kihúzta a pipából. Ezt a tulajdonságot piro-, piezzoelektromosságnak hívjuk. További érdekesség, hogy elektromos áram hatására a kristály térfogatváltozáson megy át. Ennek a tulajdonságnak a kihasználásából született a kvarcóra. Ez a jelenség a kvarcnál lényegesen erősebb, így az iparban a kvarc terjedt el (pl.: a piezzós ön/gyújtók, kvarcórák, különböző rezonátorok, stb.)”

(forrás:A dragakovesnok.hu oldalán találtam ezt az érdekességet a turmalinról)

A turmalin csoport köveinek jellegzetességei,
melyek minden fajtájára egyaránt jellemző

– A turmalin tisztítja, szűri és finomabb rezgésűvé alakítja át a sűrű energiát.
Földeli a spirituális energiát, megtisztítja és kiegyensúlyozza a csakrákat és védőburkot képez a test körül.

– A turmalin sámánikus kő, amely a rituálék alatt védelmet biztosít. Alkalmas kristályjóslásra, hagyományosan pedig arra használták, hogy nehéz időszakban rámutasson, ki vagy mi okozza a gondokat,  valamint jelezze a jó irányt, amelyen haladni kell.

– A természetes módon képződött turmalinpálcák a gyógyítás hasznos eszköze. Megtisztítják az aurát, elmozdítják a blokkokat, szétszórják a negatív energiát, és megmutatják, miként lehet megoldani különleges problémákat. Ha testünket végigsimítjuk egy turmalin pálcával, leválaszthatjuk vele a negatív energiákat. Remekül kiegyensúlyozza és összekapcsolja a csakrákat. Fizikai szinten pedig újra egyensúlyba hozza a meridiánokat.

A turmalin szorosan kapcsolódik a tündérvilág energiájához, s rendkívül hasznos a kert és a növények számára. Természetes rovarirtóként viselkedik. Távol tartja a kártevőket, ha pedig elássuk a termőtalajba, egészséges és gazdag termést biztosít.

Pszichológiailag

– A turmalin elősegíti önmagunk és mások megértését, feltárja előttünk énünk mélységeit, erősíti az önbizalmat, és enyhíti a félelmet. Száműzi azt az érzést, hogy áldozatok lennénk, ugyanakkor vonzza a lelkesedést, a könyörületet, a toleranciát és a fellendülést.
A turmalin hatékony mentális gyógyító: egyensúlyba hozza a jobb és a bal agyféltekét, valamint pozitívakká alakítja át a negatív gondolkodásmintákat. Összehangolja a mentális folyamatokat, a csakrákat és a biomágneses köpenyt.
-Hasznos segítség a paranoia kezelésében és a dixlexia megszüntetésében, mivel javítja a kéz és a szem közötti koordinációt, valamint a kódolt információk fogadását és megértését.

Fizikailag

A turmalin oldja a feszültséget, ami nagyon hasznossá teszi a gerincoszlop ívének kiigazításában. A testen belül kiegyensúlyozza a férfi– és a női energiát.

Gyógyhatása

A turmalin oldalán a barázdák elősegítik az energiaáramlást, s ugyancsak azoknak köszönhető gyógyító, energianövelő és blokkoldó hatása.

A turmalin minden fajtája a félelemmel, és az érelmeszesedéssel szemben fejtik ki hatásukat. Ezen kívül:

  • fokozza az emlékezőtehetséget
  •  enyhíti a légzési panaszokat
  • segít mozgás – és egyensúlyzavarok esetén
  • tisztítja a vért
  • erősíti a törékeny körmöt
  • hatásos sömör ellen
  • serkenti az immunrendszer működését és  a hormontermelést
  • alkalmazható mirigygyulladás esetében
  • segíti a méregtelenítést
  • fokozza a zsírégetést
  • általános erősítő hatást fejt ki a májra
  • hasznos utazási betegség és szédülés ellen
  • elektromossága miatt semlegesíti a negatív erőket

A különböző színű turmalin mindegyikének egyedi gyógyító képessége is van.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Nézzük tehát a különböző turmalinokat!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Fekete turmalin (Sörl)

A fekete turmalin védelmet nyújt a mobiltelefonok, az elektromágneses szmog, a sugárzás, az asztrális támadás, a varázslat és a betegségre vonatkozó átkok, valamint mindenfajta negatív energia ellen.

A gyökércsakrával áll kapcsolatban, földeli az energiát és növeli a fizikai vitalitást, eloszlatja a feszültséget és a stresszt.

Megtisztítja a negatív gondolatokat, erősíti a könnyed magatartást és az objektív semlegességet, amelyhez tiszta és racionális gondolkodásmód társul.

Pozitív hozáállásra ösztönöz, függetlenül attól, hogy milyenek a körülmények, valamint fokozza az önzetlenséget és a gyakorlati kreativitást.

A gyógyításban, ha a fekete turmalint helyezzük a testre, hogy a csúcsa kifelé mutasson, kivonja a negatív energiát. Véd a legyengítő betegségekkel szemben, erősíti az immunrendszert, jótékonyan hat a diszlexiára és az ízületi gyulladásra, csillapítja a fájdalmat és összehangolja a gerincoszlopot.

Viseljük a nyak körül, vagy tegyük saját magunk és az elektromágneses forrás közé!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Kék turmalin (Indigolit)

Mint a kék színű kövek általában, aktiválja a torokcsakrát és a harmadik szemet, valamint spirutuális szabadságra és tiszta önkifejezésre ösztönöz.

A kék szín erősíti az extraszensz tudatot, elősegíti a látomásokat, megnyitja az utat mások szolgálata előtt, támogatja a hűséget, az erkölcsöt, toleranciát és az igazságszeretet.

A békesség sugarát hordozza, eloszlatja a szomorúságot és a blokkolt érzéseket, óvatosan a felszínre hozza őket, hogy gyógyíthatóak és megszüntethetőek legyenek, valamint fejleszti a belső felelősségérzetet.

Arra tanít, hogy harmóniában éljünk a környezetünkkel.

Kitűnő kő a gyógyítók számára, mivel megakadályozza, hogy hozzájuk tapadjon a negatívvitás.
A gyógyításban az élénk kék turmalin hasznos diagnosztikai eszköz, és segít azonosítani a rendellenesség mögött meghúzódó okokat.

Jótékonyan hat a légző– és immunrendszerre, valamint az agyra; korrigálja a testfolyadékok kiegyensúlyozatlanságait; gyógyítja a vesét és a húgyhólyagot, a csecsemő– és pajzsmirigyet, a krónikus torokgyulladást.

Hasznos álmatlanságra, éjszakai izzadásra, arcüreggyulladásra és baktériumfertőzésre.

Hagyományosan a torokra, a gégére, a tüdőre, a nyelőcsőre és a szemre használják. Segít legyőzni a beszédhibát.

Enyhíti az égéseket és megakadályozza a hegesedést.

A sötétkék turmalin főleg a szem és az agy számára előnyös, valamint elixír is készíthető belőle. Kristályterápiák tanfolyamunkon erről bővebben tanulhatsz.

A kék turmalint bárhova tehetjük, ahol rendellenesség vagy tömörödés (például vérpangás vagy gyulladással együtt járó váladék) van.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Barna turmalin (Drávit)

A barna turmalin kiválóan földel, tisztítja és megnyitja a köldökcsakrát, valamint a földelő zsinórt a fizikai testhez rögzíti az inkarnáció idejére.

Tisztítja az aurát, összehangolja és védi az éteri testet.

Fejleszti a közösségi szellemet és a társadalmi elkötelezettséget, lehetővé teszi, hogy egy népes közösség tagjai egyénenként is kellemesen érezzék magukat.

Helyrehozza a rosszul működő családi kapcsolatokat és erősíti az empátiát.

A barna turmalin pragmatikus, fejleszti a kreativitást.

A gyógyításban jótékonyan hat a bélrendellenességekre és a bőrbetegségekre, valamint elősegíti az egész szervezet regenerálódását.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés


Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Zöld turmalin (Verdelit)

A zöld turmalin kitűnő gyógyító, és hasznos a vizualizációhoz.

Megnyitja a szívcsakrát, fejleszti a könyörületességet, a gyöngédséget, a türelmet és az összetartozás érzését. Ez a gondolkodó kő kiegyensúlyozottságot és életörömöt biztosít.

Pozitívvá alakítja át a negatív energiát, elűzi a félelmet, nyitottságra és türelemre nevel.

Megfiatalít és kreativitásra ösztönöz. Lehetővé teszi, hogy az összes lehetséges megoldást észrevegyük, és közülük a leghasznosabbat válasszuk ki.

Mágnesként vonzza viselőjéhez a fellendülést és a bőséget. A zöld turmalin legyőzi az apafigurákkal szemben adódó problémákat.

A gyógynövényekkel való foglalkozásra ösztönöz, elősegíti az ilyen gyógyszerek alkalmazását és képes gyógyítani a növényeket.
A gyógyításban (mint az összes többi zöld színű kő) segíti az alvást, és megnyugtatja a tudatot. Erősíti az idegrendszert, felkészíti a vibrációs váltásra.

Jótékonyan hat a szemre, a szívre, a csecsemőmirigyre, az agyra és az immunrendszerre.

Megkönnyíti a fogyást, valamint enyhíti a krónikus fáradság–szindróma tüneteit és a kimerültséget.

Elősegíti a gerincoszlop összehangolását, és enyhülést nyújt a megerőltetett izmoknak.

Hatékonyan méregtelenítő, valamint jó székrekedésre és hasmenésre is.

Csillapítja a klausztrofóbiát és a pánikrohamokat.

Hasznos a hiperaktív gyerekeknek is.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Többszínű turmalin (Elbait)

Minden színt tartalmaz, így ennek eredményeként egységes egésszé ötvözi a szellemet, a testet és a lelket.

Kitűnő a képalkotáshoz (vizualizációhoz), elősegíti az álmodást, kreativitásra ösztönöz, és fejleszti a képzeletet.

Bejáratot biztosít a belső énünkhöz és a magasabb rendű spirituális birodalmakba.

A gyógyításban élénkíti az immunrendszer és az anyagcsere működését.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Rózsaszín turmalin

A rózsaszín turmalin mint a nemi vágy fokozója, vonzza a szerelmet az anyagi és a spirituális világban is. Biztosítékot ad arra, hogy a szeretet nem jár veszéllyel, arra ösztönöz, hogy bízzunk a szeretetben.

Megerősíti, hogy előbb magunkat kell szeretni, s csak azután reménykedhetünk mások irántunk érzett szeretetében.

Segít megosztani a fizikai örömöket.

Az érzelmi fájdalmat és a régi, károssá vált érzelmeket eloszlatja a szívcsakrán keresztül, amelyet megtisztít, valamit szintetizálja a szeretetet a spiritualitással.

Elősegíti a békességet és a teljes ellazulást, összekapcsol a bölcsességekkel és a könyörületességgel, valamint megkönnyíti a gyógyító energia befogadását.

A gyógyításban a rózsaszín turmalin kiegyensúlyozza a nem megfelelően működő endokrinrendszert, jó hatással van a szívre, a tüdőre és a bőrre.

Tegyük a szívünkre!

Mentés

Mentés

Bíbor – ibolyalila turmalin

Elősegíti a szív gyógyulását, és szerető tudatot hoz létre.

A gyökér és szívcsakrához kapcsolódik, fokozza a ragaszkodást és a szeretetteljes vágyódást.

Serkenti a kreativitást és az intuíciót. Szabaddá teszi a harmadik szemet, élénkíti a tobozmirigyet és szertefoszlatja az illúziókat. Hasznos kő az előző életek gyógyításához; feltárja a problémák lényegét, aztán eltünteti.

A gyógyításban a bíbor turmalin csillapítja a depressziót, és megszabadít a rögeszmés gondolatoktól.

Jótékonyan hat a szennyező anyagokra való érzékenységre, az Alzheimer–kórra, az epilepsziára és a krónikus fáradtság–szindrómára.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Vörös turmalin (Rubellit)

A rubellit erősíti a szeretet megértésének képességét, fejleszti a diplomatikusságot és a rugalmasságot, a barátkozó természetet és az extroverziót.

Kiegyensúlyozza a túlzott agresszivitást és a túlzott passzivitást.

Gyógyítja és energiával tölti fel a szexcsakrát, és minden szinten növeli a kreativitást.
A gyógyításban: a vörös turmalin vitalitást ad a fizikai testnek, amelyet méregtelenít is.

Gyógyítja a szívet, jótékonyan hat az emésztőrendszerre, a véredényekre és a reproduktív rendszerre, serkenti a vérkeringést, valamint a lép és a máj működését, rendbe hozza a vénákat.

Hasznos izomgörcsökre és megfázásra is.

Mentés

Mentés

Mentés

Görögdinnye turmalin

Színe rózsaszín, zölddel körülvéve.

A szívcsakra szuperaktiválója, összekapcsolja a magasabb rendű énnel, valamint táplálja a szeretetet, a gyengédséget és a barátságot.

Türelmessé tesz, tapintatra és diplomatikusságra nevel.

Csillapítja a depressziót és a félelmet, elősegíti a belső békét.

A görögdinnye turmalin segít megérteni a helyzeteket, és a szándékos egyértelmű kifejezést.

Jótékonyan hat az érzelmi zavarokra, és oldja a régi fájdalmakat. Előnyösen befolyásolja a barátságot.

A gyógyításban: a görögdinnye turmalin elmozdít minden akadályt az útból, hogy a szervezetünk újra teljes egész legyen. Előmozdítja az idegek regenerációját, különösen paralízis és sclerosis multiplex esetében, és enyhíti a stresszt.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Sárga turmalin

A sárga turmalin élénkíti a napfonatcsakrát és növeli a személyes erőt. Megnyitja a spirituális utakat, valamint támogatja a szellemi tevékenységet és az üzleti ügyeket.

A gyógyításban: gyógyítja a gyomort, a májat, a lépet, a vesét és az epehólyagot.

Mentés

Mentés

Mentés

Összenőtt kövek

Mentés

Mentés

Mentés

Fekete turmalin csillámmal

Visszaküldi forrásához a betegségre vonatkozó átkokat, így az elkövető tanulhat belőle.

Ez a kombináció az elektromágneses szmog megsemmisítésére is hatásos.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Fekete turmalinpálcák kvarcban

A kvarckristályban kissé vaskos turmalinpálcák találhatók, ellentétben a turmalinos kvarcban lévő szálakkal.

Kitűnő az asztrális és a valóságos támadás semlegesítésére: megerősíti azokat, akik ellen a támadás irányul. Használható terrortámadás elleni védekezésként, és az ilyen támadás hatásainak gyógyítására.

Megvan az a képessége is, hogy kettőségek mélyére hatoljon, és az árnyékot beolvassza a teljes személyiségbe.

Mentés

Mentés

Mentés

Turmalin lepidolittal

Ha anyakőzetben található, akkor kiváló arra, hogy szakítsunk a függőség bármely fajtájával. Segít megérteni a mögötte meghúzódó okokat, és belátni, hogy a tagadás már egy ideje jelen van.

Ezt követően pedig lehetővé teszi, hogy a függőséget okozó anyag vagy magatartás hazug támogatása nélkül éljük az életünket.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Ha tetszett amit olvastál, oszd meg ezt a bejegyzést
a barátaiddal, ismerőseiddel!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Köszönjük!

Kísérd figyelemmel facebook oldalunkat, kérd hírlevelünket, hogy ne maradj le az újabb bejegyzésekről!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés